Az ajtót zárjuk – fontosabb, mint eddig hittük volna
Ma nem lehet elmenni amellett, hogy az ajtót belülről kell zárva tartanunk. Hacsak nem boltba, vagy sürgetően fontos dolgot kell intézni, beleértve ezalatt a munkába járást is, az ajtót zárjuk, és megéljük azt, amit álmunkban sem gondoltunk volna, soha.
Ilyenkor azonban millió meg egy dolgot is észreveszünk, ami eddig fel sem tűnt.
Kezdhetjük?
Elszalad az idő az ajtók felett is
Mit tesz a nő, ha fellélegzik, netán akadnak szabad percei, és eszébe jut, hogy lassan jön a húsvét, az ünnep, és a nap sugarai is biztatóan hajtogatják, ideje lesz takarítani. Az ajtót is letöröljük, ki ezzel, ki azzal, és bizony számtalan esetben látjuk, a fehér ajtó besárgult, vagy csak elvesztette azt a szép, jellegzetes színét, amiért egykor beleszerettünk.
Épp ezért, ha teheted, legközelebb válassz anyagában színezett ajtót, ami legyen bármilyen színű, nem fog rajta az idő, és mindig ugyanolyan színben pompázik majd, amilyenben megvásároltad.
Szagok, hangok, mindenekfelett
Az ajtó azért van, hogy ha bezárod, nyugalmad legyen.
Legyen szabad tere az egy fedél alatt élőknek. Az egyik televíziót néz, a másik a barátaival cseveg, a harmadik pedig főzésbe kezd. Szép idill, ha jó az ajtó. Mert bizony a hang és szaghatások nagymértékben befolyásolják a hangulatunkat, és nem jó, ha pont az ajtó szigetelésén bukik el a dolog.
Épp ezért érdemes nem csak a színre és a méretre, de az ajtók szigetelésére is hatalmas hangsúlyt fektetnünk. Ez nem csak most, a ebben a járvánnyal teli időszakban fontos, de később is jól jöhet, amikor valóban szeretnénk nyugalomban eltölteni pár órát, vagy hagyni kibontakozni a csemetét, aki majd egyre hangosabban beszél a barátaival, vagy épp hallgatja a kedvenc zenéit, és az sem utolsó szempont, hogy a kellemes, vagy kellemetlen illatok sem áradnak majd szerte szét a lakásban, ha előre gondolkodunk.
Kissé cinikus gondolat, de felettébb helytálló, hogy most búcsút inthetünk a nyaralásnak – legalább is nagyon úgy néz ki -, de az értékeinket, és így a saját biztonságunkat is előtérbe kell elhelyezni. Nem csak ebben az évben, hanem az elkövetkezőkben is. Épp ezért válassz olyan bejárati ajtót, ami a biztonsági kritériumoknak megfelel, hiszen, ha egy betörő az ajtót könnyen ki tudja majd nyitni, nem leszel biztonságban sem Te, sem pedig az értékeid.
Épp ezért minden esetben olyan bejárati ajtó után kutass, amelyik megfelel a biztonsági előírásoknak, és nem kell attól tartanod, hogy egy-kettőre bejutnak az ingatlanba a hívatlan vendégek.
Az ajtó ma már nem csak egy ajtólap
Most van idő tervezni, szétnézni, gondolkodni, ajánlatokat gyűjteni, vagy épp ezeket összehasonlítani. Épp ezért szánj rá időt, és alaposan gondold végig, milyen stílust, milyen plusz dolgokat szeretnél az ajtón látni. Ilyen lehet egy üvegberakás, egy apró formatervezés, mely egyedivé teszi az ajtót, a szín, a forma, és nem utolsó sorban a nyitási irány.
Hiszen lehet az eddigi ajtód tolózáras, jobbra vagy balra nyíló, lehet két szárnyú, vagy épp középen nyíló. Mindennek csak a képzeleted szab határt és lássuk be egy új ajtó beépítése nem egy-két évre szól, így lehetsz bátor és merész, hiszen hosszú évekig elkísér majd, és lássuk be, miért ne lehetne a tiéd a legújabb, legtrendibb ajtó?