lakberendezési tapasztalatok

Lakberendezési tapasztalatok – egy grafikus tollából

Írtunk már korábban lakberendezési tippekről, elsősorban az ajtókról, az összhangról és a harmóniáról. Most egy személyesebb hangvételű bejegyzés következik arról, miért is érdemes lakberendezőt fogadni, ha megtehetjük. És hogy jön ide a tervezőgrafika?

Az egész bejegyzés témája akkor fogalmazódott meg bennem, amikor egy lakberendezési témájú csoportban feszegette valaki azt a kérdést, hogy érdemes-e egy lakberendezőre/belsőépítészre költenie. A válasz nagyjából az volt, hogy érdemes befektetnie. Hisz, ha otthonunk kialakításáról van szó, akkor segít megvalósítani álmaink otthonát javaslataival, tapasztalataival pedig figyelmeztet az esetleges buktatókra, összeférhetetlenségekre.

Ha kiadó/eladó ingatlanban vagy lakásban gondolkodunk kiadáskor/eladáskor magasabb bérleti díjat vagy árat kérhetünk. Ha pedig irodánkról vagy munkahelyünkről van szó, akkor ezzel is szemléltethetni tudjuk imázsunkat, a cég profilját, ami a leendő ügyfelek megnyerésekor akár döntő is lehet.

Azt nagyon fontos leszögezni, hogy mindkét szakma esetében érdemes utánajárni az adott tervező eddigi munkáinak, végiglapozni a portfólióját, és úgy eldönteni, hogy összhangban állnak-e látottak a fejünkben lévő saját elképzeléseinkkel. Ha ez és a megkeresés megtörtént, úgy gondolom, jön az a rész, ahol létrejön a személyes találkozó, felmérjük, hogy állunk, elhangzanak az elképzelések és az ötletek. Ha sikerül megegyezni, ezután jön a tervezés folyamata.

Valahol itt lenne nagyon fontos megfelelően tartani a kommunikációt egymással, és valós visszajelzéseket adni, különben megtörténik, hogy az utolsó pillanatban meggondoljuk magunkat, és tudta nélkül felülbíráljuk a tervezőt, vagy, hogy a sokadik módosításon esünk át csak azért, mert olyanra kérjük a tervezőt, amire nem képes, vagy távol áll tőle (holott, ha megnéztük volna a referenciáit, ez hamar kiderült volna). A vége pedig az lesz, hogy csúszik minden, talán lesz, ami meg sem valósul, mert le kellett mondani róla, vagy legrosszabb esetben egyáltalán nem fog tetszeni a végeredmény. Pedig csak a hozzánk illő megfelelő tervezőt kellett volna megtalálni.

Ki lehet persze hagyni a lakberendezési szakembereket.

Van akinél pont ez lesz majd a lényeg, hogy senki ne szóljon bele, ha végre összejön az első lakás, vagy épp kialakításra kerül a családi fészek. Ők ezt vállalni is fogják, és határozott elképzeléssel jönnek be a bemutatótermünkbe, mert már régóta terveznek. Annál a vevőnél, aki hosszas mérlegelés után végül a drágább terméket választja nálunk, mert teljesen beleszeretett, és őt idézve: „Évekig dolgoztam ezért. Megérdemlem!”, vagy azoknál, akik célzottan kék hexagon csempét, vagy épp konkrét RAL színkódú ajtót jönnek be keresni, látjuk a tervezést, és azt, hogy nem mindegy, hogyan épül az otthon. Ott már megvan a koncepció is.

Elsősorban ez a bejegyzés nem is nekik szól.

Inkább talán azoknak, akik kicsit bizonytalanabbul jönnek be, és hirtelen szakadt a nyakukba ez az egész választási folyamat, és minket kérdeznek. Arról, hogy személyes véleményünk szerint, mi illene legjobban az adott színű bútorhoz, meg a falhoz, és a ház többi ilyen-olyan részéhez. Természetesen megpróbálunk legjobb tudomásunk és tapasztalataink alapján segíteni. Viszont egyrészt legtöbb esetben nem hoznak képet, pedig vizuálisan is látni, miről beszélünk, könnyebb lenne. Másrészt, akkor az tényleg a személyes véleményünk lesz, mert ahány ember, annyi ízlés.

Mindenki másra esküszik.

Grafikusként pedig meg sem tudnám kerülni a színtant döntéshozatalkor. Mert azt tudtad például, hogy az, hogy egy szín hidegnek vagy melegnek mondható-e, az a szomszédos színektől függ? Vagy, hogy legalább 7 féle színkontrasztot lehet alkalmazni? Hogyan lehet jól világosítani, sötétíteni, árnyalni? Teljes harmóniát szeretnénk, vagy itt-ott kontrasztba állítani a dolgokat? Direkt felrúgni a szabályokat csak akkor tudjuk, ha ismerjük őket. Egy lakberendező pont ezekben lenne segítségünkre, ez a munkája, és képben van minden fentebb írt dologgal (pedig még csak a színekről volt szó) így a végeredmény semmiképpen sem lesz kaotikus összhatású. A lényeg pedig az összkép, és hogy ebben mi tükröződjünk vissza, akár kértünk szakmai segítséget, akár nem. Tapasztalat alapján viszont a szakemberek gyakran többszörösen is képesek túlszárnyalni elképzeléseinket, főleg, ha szabad kezet is kapnak, így megéri befektetni.

 

A legutóbbi, lakberendezők által nálunk vásárolt termékek:

https://centrocasa.hu/2019/04/12/porta-focus-premium/

https://centrocasa.hu/2020/05/25/tekna2-4/

https://centrocasa.hu/2019/05/07/glitter-16/