Tippek ajtóvásárláshoz, ha hosszútávra tervezünk
Ha már kiválasztottuk, hogy milyen típusú beltéri ajtót szeretnénk (klasszikusan nyíló, forgó (semi-pivot), összecsukható/harmonikaajtó, tolóajtó, egyszárnyú, kétszárnyú stb.), akkor az adott kínálatból elkezdhetünk külső alapján is rangsorolni, és végül kiválasztani a nekünk legjobban tetsző modellt. Hisz mindennél fontosabb lesz majd a látvány, otthonunk összképe. Azonban ajtónk belseje épp olyan fontos lehet, ezért nem árt tudni milyen lehetőségeink vannak, ha az ajtók kiválasztására kerül sor. A leggyakoribb típusok:
Az ajtók belseje, avagy az ajtólapbetétek
Tömörfa ajtók:
Időtálló klasszikus. Természetes anyag, minőségi megmunkálásuk előnyt jelenthet. Azonban ebből kifolyólag súlyuk is jelentős, valamint áruk is borsos.
Ha esztétikai szempontból szeretnénk a természetesnél maradni, és lemondunk a fent említett pozitívumokról, akkor jó megoldás lehet furnér. Azaz, ha a fa alapanyagú, vékony lemez csak ajtónk felületén köszön vissza. A természetesnek kétségkívül megvan a maga hangulata, de ma már ez nem egyenlő a rusztikussággal. Az olasz a Ghizzi&Benatti kézműves termékei között, melyek kizárólag igazi, természetes fa alapanyagokból készülnek például számos olyan modell van, ami kifejezetten letisztult, minimalista. Felhasznált fa fajták: kőris, tölgy, amerikai dió, zebránó, 250 éves olajfa. A Porta Doors által kínált kiváló minőségű természetes furnér felületű ajtók pedig (modelltől függően) kérhetőek listánk következő leggyakoribb ajtólapbetét típusaival: papírrácsbetéttel, furatolt faforgácsbetéttel, rétegelt lemezzel megerősített tele faforgáccsal.
Papírrács betét:
Az ilyen ajtókban a két ajtólap közötti belső részt méhsejt szerkezetű papírral (azaz papírráccsal töltik ki). Ez a lapok könnyítését szolgálja, ezáltal nem terhelődnek a pántok. Normál használat esetén megfelelő funkcióval bír, azonban a nagyobb behatások esetén eldeformálódhat (így meggondolandó választás lehet például a gyerekszobába, ahol nagyobb eséllyel repülhet neki egy játék).
Furatolt faforgács betét:
Gyakori, hogy az a modell, ami kérhető papírrács betéttel, az felár ellenében kérhető furatolt faforgács betéttel is. Ha magasabb elvárásunk lenne a leendő ajtónkkal szemben, akkor érdemes ezt a típust választani. Fizikailag ellenállóbbá teszi az ajtót a nagyobb behatások ellen is, valamint magasabb hanggátló képességgel is bír, mint a papírrács betétes verzió. (Automata küszöbbel együtt pedig még jobb hatás érhető el.)
Az ajtók külső felülete
A borítás minősége, tartósság, esztétika – a legfontosabb szempontok az ajtók felületét tekintve vásárláskor. Ha tudjuk, hogy ajtónkat milyen helyiségbe szánjuk, és tudjuk milyen intenzív használatnak lesz kitéve, akkor megfelelően meg tudjuk választani a hozzá illő borítást is. A Porta Doors osztályozása 6 csoportot különböztet meg:
Gazdaságos ★ : az ár és minőség ideális kombinációja.
Standard ★★: alaposztály – hosszú használati időt biztosít a háztartásban.
Standard Plusz ★★★: fejlettebb ellenállás, horzsolás és páratartalmi paraméterekkel szemben. Ilyenek például a Porta Doors Standard festett (fehér) ajtók, a Portadekor fólia, a Portasynchro 3D fólia színei.
Prémium ★★★★: 4-5 réteg festék. A legmagasabb átlag paraméterekkel rendelkező osztály, amely garantálja a magas szintű funkcionális értéket. Lakóépületek, irodák számára fejlesztették ki. Ide tartoznak a Porta Doors Prémium festett (fehér) ajtók, az összes Természetes furnér vagy Szatén Természetes furnér felület színei. Félúton a prémium és a professzionális kategória között pedig a Portaperfect 3D fólia színei.
Professzionális ★★★★★: a funkcionalitást és eleganciát kombináló osztály, bárhova, ahol hosszantartó időjárási behatásokra lehet számítani. Javasolt hotelekbe, középületekbe és irodákba. Ilyen különösen ellenálló felületűek az Akril UV festett (fehér) ajtók, melyekre UV fény alatt keményedik rá a festék, így még jobban képesek tartani a színűket intenzív környezeti hatáskor. Illetve ilyenek 0,2 mm vastag CPL felületű, azaz egy extra melamin akril fóliával, laminátummal rendelkező ajtók a Porta Doorstól.
Extrém ★★★★★★: garantálja a védelmet a típus intenzív használata során – elsősorban olyan helyiségekhez, ahol több ezer ember fordul meg naponta. Ilyen felületkeménységű ajtók a Gladstone/Halifax és a 0,7 mm vastag felületű HPL és CPL Porta Doors ajtók.